Sziasztok,
a végéhez ért ez a maratoni lista: tényleg sokat jelent, hogy végig kitartottatok. A korábbiakat itt találjátok (100-81., 80-61., 60-41., 40-21.), én pedig továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre, ha írnátok.
20. LOWEST CREATURE: Witch Supreme (említve: #021) // Bandcamp
Sosem volt ennyire meggyőző a svéd Lowest Creature, akik a crossover thrash-t és a metalos hardcore-t teljesen a saját képükre formálták a Witch Supreme-en, nyakon öntve a svéd heavy metal teljes történelmével. A Witch Supreme végre nem akar más lenni, vagy mást állítani, mint ami a Lowest Creature tényleges esszenciája: az album a végéig hiteles, analóg, és fűti egy jókora adag magabiztosság is, ami miatt tényleg csúcsteljesítmény idén ez a megjelenés.
19. RIOT STARES: Sounds of Acceleration // Bandcamp
Elképesztő az a hangzás, amiben a Sounds of Acceleration elegyíti a Snapcase, az Orange 9MM, a Quicksand és a Burn esszenciáját. A Riot Stares albuma az év elején jelent meg, de semmi sem veszélyeztethette a bérelt helyét a toplista felső ligájában, mert minden dala működik, nincs helye sem üresjáratnak, sem kényelmes megoldásnak, és miközben a lemez nagyban támaszkodik a kilencvenes évekre, mégis ízig-vérig mai élményt ad. Csodálatos lett.
18. WOE: Legacies of Frailty (említve: #019) // Bandcamp
Tíz évvel a nemzetközi elismerést meghozó Withdrawal megjelenése után ismét csúcsformában tér vissza a Woe: persze az amerikai black metal zenekarnak az elmúlt években is voltak megjelenései, de a Legacies of Frailty messze meghalad mindent, ami az említett időszakban kiadásra került. A zenekar új albuma fenyegető, elkeseredett és baljós témák köré van felfűzve zenei és dalszövegi keretrendszerben egyaránt, miközben a dalszerkezetek kellően hozzáférhetőek ahhoz, hogy könnyen megadja magát az anyag. Chris Grigg azon kevés zeneszerzők egyike az extrémzenei színtéren, akinek csak árt, ha alkotótársakkal veszi körül magát, és így, hogy ezt a lemezt megint ő írta egyedül, nem is kérdőjelezhette meg senki ezeknek a daloknak a nagyságát.
17. FABRICANT: Drudge to the Thicket (említve: #019) // Bandcamp
Ha szeretnél hallani egy olyan technikás, progresszív death metal albumot, ami minden szempontból szembemegy a korszellemmel, a Fabricant új anyagát imádni fogod. A megjelenése után azt írtam róla, hogy “a Fabricant úgy technikás, hogy közben nem vág fel a képzettségével, hanem lerója tiszteletét az olyan zenekarok előtt, mint az Atheist, a Watchtower, a Gorguts vagy épp a Death, miközben a végeredmény abszolút mai, ahogy a Deeds of Flesh-től is megszokhattad korában”, és ehhez egy olyan jó arányérzékű, de mégis koszos hangzás társul, ami abszolút időtlenné teszi a végeredményt.
16. …AND OCEANS: As in Gardens, So in Tombs // Bandcamp
A finn …And Oceans már év elején elhozta nekünk az év szimfonikus black metal lemezét. Az As in Gardens, So in Tombs a kozmikus atmoszférateremtés helyett homogénebb keretrendszerben íródott, de ez semmit sem von le a hangulatteremtő erejéből, főleg, hogy mennyire gazdagon hangszerelt albummal van dolgunk. Összességében lehet, hogy kicsit hosszabb a lemez, mint amennyit elbír ez a zenei keret, viszont ha szereted az Emperort, a Borknagart, a Bal-Sagoth-ot, az Arcturust és a Windirt, ezt is imádni fogod. És nagyon sajnálom, hogy végül az ő koncertjükre is el kellett adnom a jegyemet.
15. DRYAD: The Abyssal Plain // Bandcamp
Az idei év egyik legaljasabb debütálásával rukkolt elő az iowai Dryad, akik a punkos, crustos lendülettel játszanak dungeon synth-témákra felhúzott black metalt. A The Abyssal Plain olyan, mintha a Beheritet jobban érdekelte volna az anarcho-punk és az Earache korai megjelenéseinek kazettára való átvétele az okkult tudományoknál, és ezzel semmi baj sincs. Ha van album, amire a köpedelem pozitív jelzőként használható idén, akkor az biztosan a Dryad elképesztően szórakoztató bemutatkozása.
14. MALOKARPATAN: Vertumnus Caesar (említve: #021) // Bandcamp
Negyedik nagylemezével saját csúcsteljesítményét írta meg a szlovák Malokarpatan. A Vertumnus Caesar dalaiban megjelenik a nyolcvanas évek extrémzenei szabadsága, a proto-black és proto-heavy metal útkeresés minden szertelensége, a hetvenes évek progrockja, és persze a szlovák folklór is. A Malokarpatan új albuma az olyan kísérletezős megjelenések sorát erősíti, ahol a végeredmény felülemelkedik minden korábbi megjelenésen, és nagyjából előtanulmánynak mutatja be a korábbi diszkográfiát. Nem fog mindenkinek tetszeni, de akinek van. rá receptora, az egyenesen rajongani fog ezekért a dalokért.
13. NEO INFERNO 262: Pleonectic (említve: #009) // YouTube
Az industrial black metal hangzásában talán bátran mondhatjuk, hogy a DHG, a Thorns, az Abigor és az Arcturus már elég sok mindent elmondott, de a Neo Inferno 262 bemutatkozó lemeze évek óta a legjobb megjelenés a műfaj bizarr, avantgarde keretében. Azon túl, hogy egy tucatnyi zenész (beleértve Merrimack, Aosoth és Treha Sektori tagokat is) dolgozott a Pleonectic zavart, felkavaró dalain, a dalszerzők a mesterséges intelligenciát is bevonták a lemezírásba, és ez a rideg, gépies összhangzathoz jótékony formában tett hozzá. A végeredmény kontrollált, fegyelmezett, rideg, nyomasztó, és lemezszinten is végig fenntartja a figyelmed. Tényleg hiánypótló lemez.
12. SPIRITUAL CRAMP: Spiritual Cramp (említve: #021) // Bandcamp
Ez a debütálás az év rocklemeze, olyan kiadvány, amire a Queens of the Stone Age, az Idles és a Big Cheese rajongói is egy emberként fognak rávetődni. A Spiritual Crampben hétpróbás hardcore/punk zenészek játszanak garázsrockot hatalmas kórusokkal, táncolható ütemekkel, helyenként post-punkos fátyolba burkolva. Az volt az első benyomásom a lemezről, hogy olyan, “mintha a Songs for the Deafet oi/punk arcok írták volna meg Bad Brains pólókban”. és ezt mindmáig tartom is. Csak remélni tudom, hogy Sziget-méretű előadóvá válnak a következő években, mert hallhatóan nem ez érdekli őket, viszont pont ettől hatásos és szerethető a végeredmény akár szélesebb közönség számára is.
11. ALMIGHTY WATCHING: …Like Sand (említve: #018) // YouTube
Miközben az olyan zenekarok, mint a One Step Closer, a Praise vagy a Fury magabiztosan nyúlnak vissza a kilencvenes évek hangzásához, hogy maivá tegyék azt, az Almighty Watching ehelyett a teljes múltidézést választotta, kimerevítve azt az időszakot, amikor a hardcore/punk zenei útkeresésének lételeme volt a kísérletezés. “A Like Sand… alapvetően a Burnhöz, az Absolutionhöz, a Leeway-hez és a Dismay-hez áll a legközelebb, szóval a DC-hangzás épp annyira megjelenik benne, mint a feszes, crossovert idéző riffelés, a változatos énektémák, és a nagyon okos ritmikai váltások, de közben olyan hangkaraktere van az albumnak, hogy ez mégsem hat egyszerű utánérzésnek.” - ezt írtam a megjelenést követően, és aztán szépen-lassan annyira hozzám is nőtt az egész lemez, hogy az évzáró toplista tetején felső polcán magát.
10. CRUEL FORCE: Dawn of the Axe (említve: #017) // Bandcamp
A Dawn of the Axe nemcsak az év legjobb speed metal lemeze, hanem az utóbbi évek legjobb próbálkozása arra, hogy a korai Slayer, az Exciter és a Satan sava-borsa visszhangos vokálokkal, bongóra tekert felsőtamokkal sodorjon magával. Nyilván kilenc szám van a német zenekar albumán, mint egy valamire való thrash albumon, és a lefelé pengetős gitártémák épp annyira gonoszak, amennyire szórakoztatóak. Az album tele van jól elhelyezett csordavokálokkal és váltásokkal, de amikor beindul a szólózás, akkor jön a Hell Awaits is, és ezzel semmi baj sincs. A Cruel Force nem állít többet magáról annál, mint ami hallható ezen a lemezen, és a Dawn of the Axe-nek minden pillanata arany.
9. WITH HONOR: Boundless (említve:#018) // Bandcamp
Az év legnagyobb és leginkább méltóságteljes visszatérése a Boundless, amivel a With Honor bebizonyította, hogy egy melodikus hardcore/punk zenekar is tud méltósággal öregedni. A Boundless nem a nosztalgia albuma: hallhatóan épít arra a hagyatékra, amit a With Honor még működésében tett a műfajért, de tét nélküli örömzenélés van ezekben a dalokban, nincs bizonyításvágy, nincs feszület, csak ösztönös önkifejezés. Ha van lemez, amire mondhatod, hogy önazonos, akkor a Boundless biztosan az, és a With Honor ereje teljében bizonyítja, hogy nem csak múltja van.
8. DODHEIMSGARD: Black Medium Current // Bandcamp
Én a Dold Vorde Ens Navn 2021-es nagylemezét is nagyon szerettem, de biztos voltam abban, hogy a Dodheimsgard akkor, és csak is akkor tér majd vissza, ha Vicotniknak lesz mondanivalója, és készen is áll arra, hogyan építse fel mindazt, amit átadna. Ennek köszönhetően a Black Medium Current megjelenésére nyolc évet kellett várni, de mindez eltörpül amellett, hogy mennyire szenzációs album született. A Black Medium Current egyszerre sötét, baljós, intim és progresszív: a Dodheimsgard mára tényleg intézménnyé vált, és kevés zenekar tud ennyire méltóságteljes maradni a szorongás legmélyebb bugyraiban. A lemez kellően változatos ahhoz, hogy mindig felfedezz benne valami újat, és olyan szólamokat is megpenget, amiket a Virus vagy az Arcturus csúcsidőszaka óta nem hallhattál semmilyen albumon sem. A Black Medium Current tényleg az idei év egyik legjobb lemeze, egyben határfeszegető, extrémzenei csúcsteljesítménye is.
7. THE DEVIL’S TRADE: Vidékek vannak idebenn (említve: #013) // Bandcamp
Ha már korábban feliratkoztatok a hírlevélre, tudjátok rólam, hogy külön hírlevelet szántam ennek az albumnak a megjelenésekor, és azóta is tartom, hogy a Vidékek vannak idebenn Dávid munkásságának legjobban megírt, legszemélyesebb és leginkább felkavaró albuma, ami a The Devil’s Trade esszenciája is. Az album törékeny, klausztrofób, maga előtt görgeti a feloldozás vágyát, miközben zenei formanyelve sosem volt ennyire kifinomult és változatos. A lemez szimmetrikus szerkezete végig szerzői kontroll alatt van, ami nagyban arra támaszkodik, hogy Dávid milyen magabiztosan használja hangulatkeltésre saját palettájának eszközeit: a Vidékek vannak idebenn a sokadik hallgatás után is ugyanannyira megrázó és felkavaró, és mégis gyönyörű felvétel, egyben az idei év legjobb hazai megjelenése is.
6. THE NIGHT ETERNAL: Fatale (említve: #014) // YouTube
Tovább folytatja magányos útját a The Night Eternal, napjaink legizgalmasabb heavy metal zenekara, aminek lételeme a gótikus borzongatás. A megjelenés után azt írtam, hogy “ha egy alternatív idősíkon az Unto Others helyet cserélne a Stormwitch-csel, ez lenne a végeredménye”, és tényleg nincs kísértetiesebb zenekar most a színtéren a ‘Night Eternalnál. A Fatale eszközhasználatban, dalszerzésben és arányérzékben is fejlődést mutat, következetes folytatása a debütálásnak, és egy fikarcnyi üresjárat sincs rajta.
5. RUIM: Black Royal Spiritism - I - O Sino de la Igreja (említve: #016) // Bandcamp
Számomra az év black metal lemezét Blasphemer írta meg: a Ruim bemutatkozó anyaga baljós, hipnotizáló témákkal van teletűzdelve, miközben témaválasztásában és megvalósításában is szembe mer menni a fősodorral. Blasphemer tényleg elemében van, és “a Black Royal Spiritismet egyszerre járja át valami földöntúli szorongás, miközben a zenei anyag elképesztően változatos, és úgy kacérkodik más formanyelvi elemekkel, törzsiesen beforgó kántálásokkal, monolitikusan ismétlődő témákkal, hogy attól csak még fenyegetőbbé, bensőségesebbé válik az összkép.” A lemezt egyébként saját kamaszkori ikonjával, CSR-rel (Agressor) vette fel, és jövőre pár koncertet is adnak, szóval bizakodhatunk, hogy nem egyszeri projektről van szó.
4. SERPENT CORPSE: Blood Sabbath (említve: #020) // Bandcamp
A Blood Sabbath igazi szerelemprojekt, egyben az idei év legszórakoztatóbb és legszerethetőbb hagyományos értelemben vett death metal lemeze, ahol Black Sabbath pólókban játszanak neked Obituary és Entombed riffeket. Vagy fordítva, igazából az is megállja a helyét. Az album alig több fél óránál, belehallod az előbb megnevezett zenekarokon kívül az Autopsy és a Dismember hatását is, miközben az acsarkodó vokálok, a visszhangos témák, a pumpáló dobtémák és az elképesztő menő riffek hallatán nem fogsz tudni nem mosolyogni. Ezt a lemezt csak szeretni lehet, és nagyon remélem, hogy a Serpent Corpse megkapja a neki járó rivaldafényt.
3. MAJESTIES: Vast Reaches Unclaimed (említve: #005) // Bandcamp
Az Obsequiae és az Inexorum tagjai megelégelték, hogy a ‘Jester Race-ből és a ‘Gallery-ből nem írnak újabb és újabb lemezeket, szóval létrehozták a Majestiest, hogy ledobják 2023-ban az utóbbi évek legszórakoztatóbb melodikus death metal albumát. A Vast Reaches Unclaimed dalai kimerevítik azt az időszakot, amikor a Dark Tranquillity és az In Flames frontembert cserélt, miközben a zenei hatásokra rányomta így is a bélyegét a Sacrilege és a Gates of Ishtar szeretete. A Majesties debütalbumának egységesen magas színvonala van, csodálatosan kiművelt gitártémák állnak csatasorba, és lehetetlen róla elkapcsolni.
2. A MOURNING STAR: A Reminder of the Wound Unhealed (említve: #020) // Bandcamp
Debütalbumot rég vártam annyira, mint az A Mourning Star teljes hosszúságú bemutatkozását, és a ‘Reminder nem is okozott csalódást. A dalokban az ezredforduló metalcore-paradigmaváltása jelenik meg, amikor a disszonáns témák és breakdownok mellett beköszöntött a svéd melodikus death metal hatása is, így ebben a keresztmetszetben pontosan tudod, mit kapsz a zenekartól, de abban nincs is helye alibizésnek. A lemezen minden dal szerethető, a hamiskás témák sem biccennek jobban, mint a megihlető albumoknál, és közben az egész borzasztó üdítő mind dalszerkezeteit, mind megszólalását tekintve. Ezt az albumot tényleg csak szeretni lehet, mert olyan nosztalgiát tesz kurrensé, amit kevesen tudnak ilyen pontosan, szenvedélyesen megragadni a sima mimikrin túl.
