Sziasztok,
az előző két hírlevél után (100-81., 80-61.) itt a harmadik a sorban, ahol 2023 toplistájáról írok, szubjektív alapon, de amennyire lehet, megérvelve. Ha van észrevételed, kommented, ne tartsd magadban, és így is köszönöm, hogy kitartasz a kisterem mellett!
60. OSTRACA: Disaster // Bandcamp
Az idei év tele volt nagy visszatérésekkel, és szerencsére az esetek többségében meg is érte várni az újabb életjelre: a Disaster is ezen kiadványok sorát erősíti, főleg, hogy egy ereje teljében visszatért screamo zenekar szenvedélye járja át a rögzített dalokat. Ha az új Jeromes Dream túl művészkedő, az új Loma Prieta pedig túl öreges lett neked, akkor ezekben a dalokban elég könnyen lelsz majd menedékre, mert tényleg egy 100%-ig műfajazonos, katartikus lemezről van szó, ami nem tesz hozzá a screamo történelméhez, de párját ritkítja az idei felhozatalban, ha a retrospektív anyagokat nézzük.
59. ENFORCER: Nostalgia // YouTube
Valószínűleg nem ez volt a kimondott szándék, de a svéd Enforcer új lemeze egy hatalmas sound-a-like mixtape a nyolcvanas évek heavy metalja előtt tisztelegve. Persze a Nostalgia a címében nem árul zsákbamacskát, de azt talán kevesen gondolhattuk előre, hogy ennyire változatos és magas színvonalú lesz a végeredmény, úgy, hogy közben a lemez nem ciki, pedig 2023-ban nehéz méltósággal AOR-refréneket énekelni. Az Enforcer új anyag borzasztó változatos, akár egy dalon belül is váltja egymást több hatás, és emiatt nagyon könnyű belefeledkezni. Ha szereted a Pretty Maidset, a Helloweent, a Saxont, a Maident, és rég éreztél olyat, mint az első két Masterplan megjelenésekor, akkor imádni fogod ezt a lemezt, és új kedvenc zenekart is avathatsz.
58. DELUXXE: If You Were Me (említve: #019) // Bandcamp
Még októberben úgy írtam le ezt az albumot, hogy “olyan, mintha Blitz pólóban játszanál ‘Cure dalokat”, és azóta sem változott a véleményem róla. A maga nemében egydimenziós lemez az If You Were Me, viszont a célját maradéktalanul eléri, miközben megerősíti a tényt, hogy még mindig a punkzenészek tudnak a legkönnyebben kiteljesedeni a ‘Chameleons vagy a ‘Cure emlékeinek újragondolásában.
57. VOMITORY: All Heads Are Gonna Roll (említve: #014) // Bandcamp
Mindig is tiszteltem a Vomitory-t azért, amit kiemelt sorkatonaként megbízható, sosem ciki lemezek hadát hozva tettek a svéd death metal életben maradásáért, de azt nem gondoltam volna, hogy a kilencedik nagylemezükre fogok a saját csúcsmunkájukként gondolni. Az ‘All Heads elképesztően szórakoztató az elejétől a végéig: agresszív, gyors, csodálatosan szól, és olyan sodrása van a gitártémáknak, hogy nem tudsz róla elkapcsolni. Az egy dolog, hogy a Vomitory eddig is értette, hogy miért csodálatos a svéd death metal, és tett is azért, hogy ez így maradjon, de az új albumuk tényleg kortárs alapműnek tűnik a műfajban, ami egy legenda tényleges másodvirágzását bizonyítja.
56. ONE OF NINE: Eternal Sorcery // Bandcamp
Mindig örülök annak, amikor egy amerikai zenekar megpróbálja kisajátítani az európai műfaji hagyományokat, és a Tolkien-hatásokat miszticizmussal elegyítő One of Nine is azon zenekarok közé tartozik, akik attól válnak szerethetővé, hogy a körön kívülről éreznek rá arra, mitől működik igazán egy hangzásvilág. Az Eternal Sorcery a kilencvenes évekbe röpít vissza, a black metal második hullámának skandináv megjelenései közé, így a Satyricon és a korai Ulver hatása mellett aligha lepődsz majd meg, amikor a gyötrelmes gitártémákat a korai Dissectionre emlékeztető dallamos bontások váltják. A One of Nine tényleg az év egyik legnagyobb meglepetése, autentikus megszólalással, szerethető dalokkal, emlékezetes koncepcióval.
55. OMNICIDAL: The Omnicidalist // Bandcamp
Debütalbumként nem is lehetne szerethetőbb a The Omnicidalist, ami az At The Gates, a Desultory, a Gates of Ishtar és a Sacrilege által leírható svéd melodikus death metal világában érzik igazán kényelmesen magukat. Az Omnicidal ennek köszönhetően épp annyit kacérkodik a tipikus, HM-pedálos riffekkel, mint amennyire nem hanyagolja el a csontdallamos darálásokat és a szólókat sem. Azt nem mondom, hogy az idei év egyik legeredetibb alkotása volna a The Omnicidalist, de azt, hogy szerethető, megjegyezhető és könnyű ráfüggni, senki sem veheti el tőlük.
54. ENDLESS SWARM: Manifestated Forms (említve: #006) // Bandcamp
Az utóbbi évek egyik legjobb power-violence albumát szállította le az Endless Swarm, és a húsz dalos Manifestated Forms kellően változatos ahhoz, hogy a punkos lüktetések, a grindos felhúzások és az egymásra válaszolgató vokálok ne adjanak okot az unalomra. Az eredeti kritikámban kifogásoltam a hangzást, de az év előrehaladtával teljesen elfogadtam a lemezt olyannak, amilyen: nem lesz a tömegek kedvence a Manifestated Forms, viszont akik szeretnek a sorok között olvasni, és általában beleállni a fogyasztói társadalomba, azoknak ennél jobb soundtrackje aligha lehetett idén.
53. HELLERUIN: Devil, Death and Dark Arts // YouTube
A holland egyszemélyes black metal zenekar, a Helleruin is szintet lépett új lemezével: a Devil, Death and Dark Arts is a második hullámos black metalra támaszkodik, de a zenéjét mégis átjárja egyfajta borzongató, hipnotikus atmoszféra, amitől a lemez mégsem válik sejtelmessé, csak nagyon-nagyon hideggé. A Misþyrming vendégeként fél Európát végigturnézó projekt nagyon magabiztosan játszik a figyelemirányítással: az akusztikus-kipengetős közjátékok után biztosra veheted, hogy még keservesebb, örvénylő témák jönnek, és emiatt nagyon könnyű elejétől a végéig lepörgetni az albumot. Ha műfaji újítást nem is, de magával ragadó dalokat mindenképp hozott a második Helleruin-album, ami az idei év egyik legjobb európai black metal lemeze lett.
52. CARNATION: Cursed Mortality // Bandcamp
A belga Carnation tagjai rossz emberek nem lehetnek, mert annyira szeretik a klasszikus Entombed-hangzást, hogy saját zenekaruk is mindmáig erre játszik rá minden albumán. A Cursed Mortality azért hozott változást a képletben: HM-pedálos anyag ritkán ennyire progresszív, így néha olyan hatást kelt az új Carnation album, mintha egyszerre akarna Bloodbath és Opeth is lenni. Ezzel persze semmi baj sincs, mert az arányok mindig is a svéd death metal oldalán maradnak meg, de az okosan, csak csínján adagolt tiszta énekdallamok és az akusztikus jellegű kiállások ha elsőre furcsán is hatnak, azért mégis izgalmassá és karakteressé teszik a Cursed Mortality dalait. A zenekar jövőre a Pestilence vendégeként jön az A38-ra, már csak miattuk is érdemes lenne jegyet venni a koncertre, mert tényleg meghökkentően jó album lett a Cursed Mortality, ami egyben a Carnation karrierjének csúcslemeze is.
51. TOMB MOLD: The Enduring Spirit // Bandcamp
Mindig nagy felelősség hinni a sajtóanyagoknak, de a Tomb Mold ténylegesen újjászületett új lemezén. A már kitaposott, hagyománytisztelő death metal hangzásban sosem volt ennyire hangsúlyos a középidőszakos Death, a korai Cynic és az Atheist hatása, és emiatt a Tomb Mold nemcsak progresszívebb, hanem különlegesebb is, mint valaha. Persze az ősember-hangulat így is garantált, de a dalszerkezetek annyira összetetté váltak a gitártémákkal együtt, hogy tényleg öröm elveszni az ‘Enduring Spiritben. Ha több időt töltöttünk volna együtt idén, lehet, hogy magasabb helyre kerül az évzáró listán, de az elvehetetlen, hogy így is az idei csúcsteljesítmények között van az anyag.
50. DWELLINGS: Little Garden (említve: #014) // YouTube
Nem szeretem ismételni magam, de még mindig tartom, hogy “ha szereted a ‘Fall of Troy kísérletezős időszakát, visszasírod a Dance Gavin Dance Happiness utáni korszakát, és csak általában szereted az agyas-dallamos post-hardcore-t abból az iskolából, ahol a pedálok kisvasútban vannak bekötve, akkor a Dwellings második nagylemezét egyenesen imádni fogod.” Végül a Hail The Sun se tudta megszorítani az itt hallható dalokat, a hangzás pazar, a gitárdallamok tapadnak, a hangszerelés parádés, ennél önfeledtebb lemez ebben a műfajban idén tényleg nem jelent meg.
49. OUTLAW: Reaching Beyond Assiah (említve: #010) // Bandcamp
Az évek során igazi zenekarrá vált Outlaw-nak nagyon jót tett a belső kritikai ellensúly, mert a Reaching Beyond Assiah nemcsak a zenekar legjobb lemeze lett, hanem az idei év egyik legfenyegetőbb black metal anyaga is. A lemez alapvetően a kilencvenes évek dallamos black metaljára épít, és elidegeníthetetlen a Dissection vagy a Necrophobic hatása, de közben mégis van annyira kurrens az összhatás, hogy a Mgla, a Watain vagy az Uada rajongói is egyből rá tudnak majd hangolódni ezekre a dalokra. Tényleg nagyon ritka együttállás az, amikor egy epikus, nagy formátumú lemez nem válik dagályossá vagy giccsessé, de az Outlaw nemcsak megugrotta ezt a lécet, hanem az idei év egyik legjobb lemezét is ránk szabadították.
