Sziasztok,
már nagyon közel járunk a végéhez! Ezúton is köszönöm, hogy velem tartotok ezekben az üzenetekben is, nagyon jó látni, hogy milyen magas a megnyitások aránya, nem is beszélve a friss feliratkozók bizalmáról.
Az előző TOP100-as hírleveleket is összeszedem most (100-81., 80-61., 60-41.), és most jutunk el a visszaszámlálásban a húszas sor kapujáig.
40. NIGHTMARER: Deformity Adrift // Bandcamp
Simon Hawemann a War From a Harlots Mouth révén válhatott nemzetközileg is elismert dalszerzővé, de aztán a Total Dissonance Worship kiadójával örökbérletet váltott az underground legendák csarnokába. Új zenekara, a Nightmarer abszolút beleillik abba a kultúrmisszióba, ami az egész életét átfogja: a Deformity Adrift nyomokban az utolsó WFAHM-lemezek morózus, távolságtartó disszonanciájára épít, miközben zeneileg a death metal műfaji kerete határozza meg. A Nightmarer a kortárs disszonáns death metal zenekarhoz képest a baljós örvénylés helyett a lassú, mélyre hangolt kínzásra épít: a dalok árnyalatról-árnyalatra változnak, miközben a kényelmetlenség érzete folyamatosan magába szippant. A zenekar élőben is borzasztó megnyerő, előadásmódjában engem az Aeolian-időszakos The Oceanre emlékeztett, ami a feszességet illeti, de az biztos, hogy sokra hivatott még ez a zenekar, és a Deformity Adfift az idei év egyik csúcsteljesítménye.
39. CONSERVATIVE MILITARY IMAGE: Casual Violence (említve: #012) // YouTube
A hetvenes évek punk rockjának újrafelfedezése az oi revival melegágya is, és a Casual Violence pont az a lemez lett, ami visszaviszi az utcára a frusztrációt, és amire nem csak a bovver rock szerelmesei fognak ráfüggni. A Conservative Military Image polgárpukkasztó, minden értelemben feszegeti a határokat és a közbeszédet, de két dologban nem találhatsz fogást: az egyik, hogy ők is utálják a nácikat, a másik pedig az, hogy a lemez végig, első hangtól az utolsóig táncolható. A Casual Violence erőszakos lendülete egy analóg korszakba visz vissza, és ilyen értelemben a hasonló lemezekre iránymutatóként is szükség van, hogy néha visszatekinthessen egy egész közösség az alapvető gyökereire.
38. FINAL GASP: Mourning Moon (említve: #019) // Bandcamp
Óriási elvárásaim voltak ezzel a lemezzel kapcsolatban, és magamnak sem győzöm hangsúlyozni, hogy a Mourning Moon így is az év egyik legjobb anyaga lett, csak a felvezető single-ök alapján tényleg azt hittem, hogy kortárs alapmű van készülőben. Ha ez így nem is vált igazzá, a Final Gasp azért nagyon magasra rakta a lécet a bemutatkozó lemezével, amin egyszerre találkozik a nyolcvanas évek gótikus rockzenéje, a Killing Joke hagyatéka és a Life of Agony csúcskorszaka. A Mourning Moon keserédes, felkavaró dalai egyből visznek magukkal, a hangzás elképesztően hatásos lett, és igazából csak két-három húzódallal több, meg egy-két dallal kevesebb kellett volna ahhoz, hogy akkora generációs robbanás lehessen az osztályrészük, mint amit a maga idejében a Beastmilk vagy az Idle Hands (Unto Others) kivívhatott magának.
37. ROTTEN SOUND: Apocalypse (említve: #006) // Bandcamp
Az idén harminc éve alapított finn Rotten Sound életművét mindig igyekeztem követni, de őszintén szólva nálam semmi sem ugrotta meg a Murderworks és főleg az Exit brutalitását, karakterét. Az azóta végbement változás, ami egyfajta belső eltolódást hozott a zenei inspirációk között, jobban kidolgozott témákkal, és szabadabb átjárással más extrémzenei felségterületekre, teljesen következetes ívet adott az életművüknek, de az Apocalypse dalaiban érzem először, hogy a régi, Kai Hahto-időszakos lüktetés és bizonyításvágy találkozik az újkori Rotten Sound dalszerzői érettségével, megfontoltságával. Az Apocalypse minden szempontból a Rotten Sound nagyságát igazolja, tényleges újkori csúcsteljesítményként.
36. SHADOWS: Out for Blood (említve: #012) // Bandcamp
A chilei Shadows alig félórás bemutatkozó nagylemeze az idei év egyik legjobb és legszerethetőbb heavy metal albuma lett. Az Out for Blood dalaiban egyaránt tetten érhető a Mercyful Fate borzongató atmoszférateremtése, a nyolcvanas évek Ozzy-lemezeinek dögössége, a csúcskorszakos Alice Cooper történetmesélő készsége, és mindemellett az egészről lerí, hogy igazi szerelemprojekt. Az Out for Blood nem a legeredetibb megjelenés idén, de hatalmas szívvel készült, csodálatosan szól, minden dala azonnal dúdolható, és közben egy pillanatig sem válik kínossá vagy unalmassá.
35. AMALEKIM: Avodah Zarah (emíltve: #021) // Bandcamp
Mróz, az Amalekim dalszerzője, énekese és gitárosa teljesen újraépítette zenekarát friss tagok bevonásával, és az Avodah Zarah óriási ugrást is hozott az életműben. Az olasz-lengyel black metal zenekar második albuma maradéktalan állásfoglalás abban, hogyan tekint vissza inspirációként egy aktuális, friss zenekar a műfaj második hullámára, így a dallamérzékenységen felül az okkult témaválasztás is beillik a korszellembe. Amitől viszont az Avodah Zarah több, mint egy középszerű album, az a dalszerzés és a megszólalás együttállása: azon felül, hogy a sodró, baljós, szélvészgyors témákat milyen arányérzékkel oldják fel a dallamívek és a helyenként folkos témák, a lemez egésze annyira koherens és meggyőző, hogy nem nagyon lesz okod elkapcsolni róla. Az idei év egyik csúcsteljesítménye, ha dallamos black metalról van szó.
34. ILLITERATES: No Experts (említve: #006) // Bandcamp
Két évvel a zenekar nevét viselő, egyébként 12 perces debütalbumot követően ugyanott folytatja a pittsburgh-i Illiterates, ahol el tudtad képzelni, hogy folytatni fogja: a No Experts egy zajos, koszos, dühös hardcore/punk anyag hatásos dalokkal, jól elhelyezett kórusokkal, pumpáló dobtémákkal, és párját ritkító nyers energiával. Az Illiterates mindmáig az egyik legjobb kortárs zenekar a maga műfajában, akik hitelesen szólaltatják meg a nyolcvanas éveket mai formában, és a No Experts alig egyperces dalaitól nincs menekvés.
33. VANTAGE POINT: Against Myself // Bandcamp
Rég adott magáról olyan erőteljes életjelet a bostoni hardcore színtér, mint amit a Vantage Point első teljes hosszúságú albumán hallhatunk. A Triple B gondozásában megjelent Against Myself az ezredforduló újhullámából táplálkozik, és közben mer saját ötleteket kibontani ahhoz, hogy hasson egyszeri utánérzésnek a rég várt bemutatkozó nagylemezük, amit több EP is megelőzött már. A zenekar amúgy C4, Final Gasp és Chaos Cross tagokból verbuválódott, saját bevallásuk szerint az Inside Out, a Burn és a Turning Point hatott rájuk leginkább, de a Bane, a korai Have Heart és a Ten Yard Fight is okkal fog eszedbe jutni, ha az Against Myselfet hallgatod. Szenvedélyes, gitár- és énekközpontú dalok sorakoznak az albumon, amit egyszerre átjár egyfajta kiforrottság (főleg az EP-khez képest), és az ezzel járó magabiztosság is: a Vantage Point pontosan tudja, mit szeretne kifejezni, és milyen módon tenné ezt, és ettől működik igazán az Against Myself, az idei év egyik legjobb hardcore/punk megjelenése.
32. PARAPHILIA: The Memory of Death Given Form (említve: #011) // Bandcamp
Az oregonia Paraphilia új lemezétől nem leszel okosabb, de ha szélsőséges, technikás és erőszakos death metalra vágysz, a ‘Memory lesz az idei egyik kedvenc megjelenésed. Előre ellövöm: a duó programozott dobokat használ, viszont már az első hallgatás után sem zavaró az élő dobos hiánya, főleg, hogy a kimért, gépies lábdobok csak hozzátesznek a megteremtett hangulathoz. Érdekes kettősség járja körbe az albumot, mert egyfelől ott vannak a csillagvizsgálós, kimunkált technikás betétek és fifikás váltások, amiktől a Suffocation, az Origin és a Hate Eternal fog eszedbe jutni, de ezeket olyan ősember-felezések tudják felváltani, amik a Jungle Rotot vagy az Undeath-et tették naggyá. A Paraphilia elképesztően szórakoztató, és amikor csiszolatlan, akkor látszik igazán, mennyire igazi. Ez az album hallhatóan nem a kommersz online siker kivívásáért íródott, és csak remélni tudom, hogy a folytatás ettől függetlenül nagyobbá fogja tenni őket.
31. MEANTIME: Living in the Meantime (emlíytve: #022) // Bandcamp
Az ezredforduló dallamos-szenvedélyes hardcore/punkját idézi meg első nagylemezén a Meantime. Az itt hallható tíz dal lendülete, kipengetésekre épülő verzéi egyaránt a Sinking Ships, az In My Eyes és a Blue Monday legjobb pillanatait elevenítik fel, miközben a végeredményből azért nem hiányolod az eredetiséget, mert megszólalásában is párját ritkítja a Living in the Meantime. Ha meg kéne tennem a tétjeimet, a következő album lesz az, amire ez a képlet igazán beérhet, mert már most is minden a helyén van, a dalszövegek is megélhetőek, a zenei teljesítmény is kiemelkedő, de ez még csak az alapja lehet annak, hogy a Meantime tényleg egy generációs élményű albumot adhasson ki az erős kezdést követően. Csak ne oszoljanak fel idő előtt, mint két éve a Time and Pressure tette.
30. WORLD I HATE: Years of Lead (említve: #012) // Bandcamp
A Judiciary és Cross Me tagok által életre hívott World I Hate az év egyik legnagyobb meglepetésével rukkolt elő: a Years of Lead az a fajta dühös-aljas hardcore/punk lemez, amiből pár évente egy születik ilyen magas színvonalon. Az itt hallható tizenegy dal a Think I Care-re, a Mind Eraserre és a Weekend Nachos power-violence dühkitöréseire emlékeztet engem a legjobban, szóval alapvetően rövid, gitár- és tempóközpontú pumpálásokat képzelj el, amiket acsarkodó vokálok és zajos kicsengések tesznek igazán élővé, lélegzővé. A Dürer kistermét bármikor pokollá változtatnák, ebben biztos vagyok.
29. ASET: Astral Rape (említve: #019) // Bandcamp
Az Aset is egy szabadidős projekt, amit Oranssi Pazuzu és Seth tagok hívtak életre, az Astral Rape pedig az idei év egyik legsajátosabb atmoszférikus black metal lemeze lett, borzasztó erős hangulattal, hátborzongató és nyugtalanító hangokkal, jó arányérzékkel elhelyezett tremolós gitártémákkal. Az Astral Rape az egyiptomi miszticizmus köré íródott, és dalainak egymásra épülésével monolitikus nagyságra tesz szert: nem adja könnyen magát ez az album, de megéri benne elveszni, mert módfelett érett és sajátos az Aset által megteremtett zenei világ.
28. BROKEN WOV: Anthropocene (említve: #019) // Bandcamp
Általános értelemben gondolom, hogy a társadalmi felelősségvállalás mellett nem elhanyagolható a zenei teljesítmény sem: csak azért nem fogsz évekig hallgatni egy albumot, mert ugyanazokban az értékekben hisztek, ha egyébként maga a zenei tartalom, mint hordozó, nincs kellőképp kidolgozva, vagy nem tudsz vele rezonálni. Az Anthropocene ilyen értelemben az utóbbi évek egyik legjobban megírt metalos hardcore lemeze, ami nagyban támaszkodik az Earth Crisis, a Strife vagy az xRepentancex hagyatékára, miközben a környezettudatos szövegek nagyon jó stílusérzékkel vannak megírva. Ha valahogy érdemes az aktivizmust a zenével párosítani, az ilyen.
27. CHAMBER: A Love to Kill For // Bandcamp
Eddigi csúcsmunkáját, egyben az idei év legjobb matekos metalcore lemezét adta ki a Chamber: az A Love To Kill For vehemenciája és dühe végigvonul az egész lemezen, és a klausztrofób, agyas gitártémákat olyan elképesztő dobolás kíséri, hogy csak győzd légzéssel kontrollálni a pulzusodat. A hatásosan elhelyezett, nyomasztó zörejek, a sokszínű éneklés, na meg az elképesztően stabil hangzás nagyon könnyen teszi szerethetővé az itt felvett dalokat, és értetlenül állok a tény előtt, hogy miért nem kapott akkora hype-ot a zenekar, mint a vein az Errorzone kiadását követően. 29 percnyi tökéletes pusztítás.
26. CALLIGRAM: Position/Momentum (említve: #014) // Bandcamp
Azt hiszem, a Calligram új lemeze ért a legváratlanabbul idén, mert a Position/Momentum borzasztóan kiforrott és karakteres egyvelegében egyszerre van helye a crust punknak, a black metalnak, a post-metalnak, és az ezredfordulós metalcore-nak is. A Calligram nemcsak azért fenyegető, mert gonosz témákból ír monumentális dalokat, hanem azért is, hogy mennyire magabiztosan használ ennyiféle zenei eszközt a hatás megteremtéséhez. Ha utat találsz a lemezhez, többet nem menekülsz, idén nálam is elképesztő sokat szólt ez az album, és még mindig nem tudok vele betelni.
25. TRESPASSER: ἈΠΟΚΆΛΥΨΙΣ (említve: #005) // Bandcamp
A svéd Trespasser új alapművet írt a radikális-balos black metal szerelmeseinek: az ἈΠΟΚΆΛΥΨΙΣ (Apokalypsis) David Graeber Adósság: az első 5000 év c. munkájára épül, lételeme a kapitalizmus kritikája, miközben zeneileg a Zos Kia-időszakos Behemoth-ot, az ezredforduló Mardukját és a Bathory-s kiteljesedés előtti Wataint eleveníti fel, helyenként megszínezve az összhatást crustos pumpálásokkal. Nagyon jó arányérzékkel kibontott, méltóságteljes gitártémák, átgondolt megszólalás, és következetesen végigvitt koncepció határozza meg az új Trespasser-albumot, és emiatt nagyon könnyű felvenni a ritmusát.
24. LIFE IN VACUUM: Lost (említve: #011) // Bandcamp
Ukrajnában alakult, de Torontóban aktív trió a Life in Vacuum, akik új albumukkal egy keserédes, megélhető punk albumot adtak ki, nem kevés post-hardcore áthallással a kilencvenes évekből. A Lost karakterében egyaránt megtalálod a Pixies vagy a Fugazi hatását, miközben a gitár- és énektémáktól a Hot Cross vagy a These Arms Are Snakes szellemisége sem idegen. Az album a saját formanyelvén belül is képes változatos maradni, borongós délutánokhoz pedig kevés jobb kísérő íródott meg idén.
