Sziasztok,
remélem, nem fogjátok unni a mostani merítést sem, az alábbi hírlevélben a 61-80. helyre sorolt albumokat találjátok. És persze továbbra is szívesen fogadok minden észrevételt, megjegyzést, kritikát, véleményt! Az előző összeállítást itt találjátok.
80. KVELGEYST: Blut, Milch und Thränen (említve: #022) // Bandcamp
Nagyon jó évzárása volt a svájci black metalnak, hiszen szinte egyidőben adott ki új albumokat az Ophanim és a Kvelgeyst is. Ez utóbbi azért is nőtt hozzám, mert tényleg olyan avantgarde black metal keretben íródtak a dalok, amiben hallhatóan nem volt helye semmilyen megfelelésnek vagy nyomásnak. A ‘Blut konceptalbumként is lineárisan halad előre, és végig ragaszkodik a figyelmedhez, miközben a zenei eszközök (és bevont hangszerek) palettája szélesebb, mint valaha. Ha szereted a Celtic Frostot, a Dodheimsgardot és a korai Arcturust, ezt is imádni fogod.
79. SERMON: Of Golden Verse (említve: #009) // Bandcamp
Négy évvel egy elképesztő erős bemutatkozást követően a brit Sermon leszállította az év talán legjobb, konvencionális értelemben vett progresszív metal lemezét. Az Of Golden Verse nem adja magát könnyen, az extrémzenei hatások sosem voltak ennyire nyíltan tetten érhetőek, viszont a megteremtett atmoszféra tényleg párját ritkítja. A Sermonnak nincs kihívója a maga kategóriájában, így ha az utóbbi években csalódtál mondjuk a Soilwork hangzásbeli változásában, de azért szereted a Katatoniát, az Opeth-et és a Paradise Lostot is, akkor a Sermon lesz az új kedvenc zenekarod.
78. MAN MUST DIE: The Pain Behind It All (említve: #004) // Bandcamp
Nem gondoltam volna, hogy a Man Must Die még valaha új albumot ad ki, de a ‘Pain Behind It All az a lemez, amiért megérte tíz év után újra dalszerzésbe fogni. A kétgitáros hangzás a korábbi lemezekhez képest jó arányérzékkel van kihasználva, így az alapvetően extrémzenei keretben az sem zavaró, hogy a Meshuggah és a Fear Factory hatása jobban tetten érhető, mint korábban bármikor. Persze ettől még az alapvető zenei keret a death/grind felségterületén íródott, és akárhányszor veszed majd elő, sosem fogod azt érezni, hogy a Man Must Die úgy igazán öregedne vagy fáradna.
77. TAR POND: Petrol (említve: #021) // Bandcamp
Adott egy zenekar, amiben Martin Ain (Celtic Frost) az utolsó hangokat pengette életében, ahol a grafikus Thomas Ott a frontember, és gitáron egykori és jelenlegi Coroner és Kreator tagok kísérik őket: a svájci Tar Pond új lemeze kihagyhatatlan azoknak, akik fogékonyak arra, mikor egy alapvetően fuzzos doom hangzásvilágban görcsök nélkül jelennek meg grunge-os áthallások. A Blind az év egyik legjobb dala, egyben valódi húzódala az egész albumnak is, de ha erre ráérzel, a többit is imádni fogod:
76. OPEN CITY: Hands in the Honey Jar // Bandcamp
A supergroupoknak tényleg csak akkor van értelme, ha maguk a tagok közlésvágyból, és nem bevételszerzési szándékból járnak le próbálni, és az Open City azon próbálkozások sorát erősíti, amikor nem találsz kifogást a végeredményen. Rachel Rubino (Bridge & Tunnel), Dan Yemin (Paint It Black, Lifetime, Kid Dynamite), Andy Nelson (Ceremony, Paint it Black) és Chris Wilson (Titus Andronicus) közös zenekara hat év után jelentkezett új anyaggal, és a ‘Honey Jar az a punk rock lemez, ami nélkül elképzelhetetlen 2023. Vedd a Revolution Summert, a Fugazi és általában a Dischord hagyatékát, és add hozzá a korai Fucked Up vagy az End of a Year letaglózó elánját a kilencvenes évek minden gyötrelmével: az Open City formanyelve könnyen körülhatárolható, de ez csak erősíti a dalok közötti kohéziót, és azt, hogy csak simán jól érezd magad, miközben ezeket a dalokat pörgeted újra és újra.
75. AUTOPSY: Ashes, Organs, Blood and Crypts (említve: #022) // YouTube
Mindig öröm az, amikor egy legendás extrémzenei ikon nem válik nevetség tárgyává a szemünk láttára, és a feltámadt Autopsy hallhatóan élvezi a zenélést. Az ‘Ashes talán az újkori Autopsy legjobb lemeze, legalábbis nagyon könnyen hozzám nőtt, mert annyira lecsupaszítva összegzi a zenekar egész munkásságát, hogy nagyon könnyű újra és újra elővenni. A lemezen jó arányérzékkel váltják egymást a death-doom, thrash és punk elemek, miközben minden dal pont annyira undorító, amennyire elvárod. Remélem, a jövő nyári Obscene Extreme-es fellépésük mellett jönnek kicsit közelebb is, mert most jó lenne élőben elcsípni őket.
74. ARNAUT PAVLE: Transylvanian Glare (említve: #020) // Bandcamp
A finn Arnaut Pavle már januárban ledobta az idei év egyik legnyersebb lemezét, és a Transylvanian Glare semmit sem fakult az év előrehaladtával. A nyers black metalt punkos váltásokkal és thrash metalos kipengetésekkel feloldó zenekar továbbra is úgy szól, mintha kétkazettás magnóval rögzítették volna az albumot egy bányában, miközben a dalok lendülete és a gitárok dallamérzékenysége olyan lüktetést ad az egész lemeznek, hogy kivédhetetlenné válik már az első daltól fogva. Persze, aláírom, hogy fogékonynak kell lenni erre, de ha rákapsz erre a dalra, akkor a többinél is rázni fogod az öklödet:
73. CROCHET: Birth Piece // Bandcamp
Las Vegas egyre láthatóbbá válik az underground zenékben, ami azért elég bizarr együttállás: ettől függetlenül a Roman Candle mellett a screamo másik helyi királya a Crochet, akik egy nagyon szerethető, szenvedélyes és matekos anyaggal rukkoltak elő idén. A Birth Piece tényleg a műfaj aranykorát eleveníti fel: okosan adagolt gitártémák, szenvedélyes éneklésbe váltó üvöltések, hamiskás hangok, és meleg tónusú analóg keverés jellemzi a dalokat. Ha neked is hiányzik a ‘Kidcrash, nem tudsz élni a La Quiete nélkül, és a Beau Navire dalai már nem váltják ki belőled ugyanazt, mint régen, tegyél velük egy próbát.
72. CENTURY: The Conquest of Time (említve: #016) // Bandcamp
Hagyományőrző heavy metalban a svéd Century nagyon magasra tette idén a lécet, mert a ‘Conquest of Time épp annyira idézi meg a műfaj svéd alapjait (Axewitch, Heavy Load, Mindless Sinner, stb.), amennyire a Cirith Ungol, a Dokken és a Judas Priest életművére is kellő magabiztossággal támaszkodik. A duó tényleg végig képes fenntartani a figyelmet: az énekre kevert enyhe visszhang épp annyira elidegeníthetetlen része az összhatásnak, mint az előre told basszusjáték, és a ‘Conquest ettől tényleg időtlenné válik. Remélem, jövőre megtalálja őket a megérdemelt siker ezért a felvételért.
71. THERAPY?: Hard Cold Fire // YouTube
Közel 35 év zenélés után senki sem várhatja, hogy az ír Therapy? majd előrukkol egy új Troublegummal, de azt sem vitathatja el senki tőlük, hogy az újkori kiadványaik mindig többek annál, minthogy sima középszerű stílusgyakorlatként tekinthessünk rájuk. A Hard Cold Fire ilyen értelemben tökéletes kapudrog a zenekar életművéhez, hiszen minden benne van, amiért a Therapy? mára intézménnyé vált. A dalok groove-központúak, de hatalmas gitározások történnek, miközben nincs egyértelmű műfaja, iránymutatója a lemeznek, szabad átjárást biztosítva a rockos, metalos részek közötti önfeledt stílusváltásoknak. És amiért a Therapy? mindmáig meghatározó, az az, hogy ezek a dalok a maguk nemében mind slágerek, és ez tényleg tekintélyt parancsoló teljesítmény. Sőt, a Woe refrénje még a Subscribe-nak is jól állt volna, de az én kedvencem azért a nyitódal maradt:
70. THE ZENITH PASSAGE: Datalysium // Bandcamp
Ha te is megszállottan vártad a Planetary Duality óta, hogy olyan technikás death metal lemezt hallj, aminek a megszólalása kimért, rideg, de a gitárjáték viszi a hátán az egész felvételt, akkor a ‘Zenith Passage új lemezét neked írták, főleg, hogy két egykori ‘Faceless-tag is hozzátett az eredményhez. A Datalysium hatalmas előrelépés a ‘Zenith Passage életművében: a hangzás letisztultabb, koncentráltabb lett, miközben a technikás zenei megoldások néha a Cynic progresszív megközelítését elevenítik fel. Nem lesz széles körben ünnepelt kedvenc ez az album, viszont a Datalysium garantáltan megmarad majd megbízható lemezként a következő években is.
69. UNEARTH: The Wretched; The Ruinous // YouTube
Van abban valami ellentmondás, hogy Ken Susi dalszerző-gitáros távozása vezetett ahhoz, hogy az Unearth megírhassa leghatásosabb újkori lemezét: a ‘Wretched egy feltüzelt, ereje teljében lévő zenekart tükröz, ami a legjobb értelemben véve ismétli önmagát, mert karrierívének legemlékezetesebb pontjait gyúrta össze. Az ezredforduló utáni ikergitáros metalcore-témák, a korai időszak disszonáns breakdownjai, valamint az utóbbi évek metalban definiálható útkeresése mostanra ért valahogy össze, így végre nem kell és nem is érdemes az ‘Oncoming Storm után kiáltani egy új Unearth-megjelenés hallatán. Igazából egyetlen kifogásom van az albummal, és az a hangzása: mindenféle cuccon, minden létező formában próbáltam meghallani benne az erényt, de igazából csak megszoktam, de ez sem von le a dalok erejéből.
68. TOTENMESSE: Fiktionlust (említve: #022) // Bandcamp
Ha követted idén a hírlevelet, tudod jól, hogy a lengyel black metalnak külön helye van a szívemben, és a Totenmesse új albuma is magabiztosan toplistás teljesítmény. Az Odraza, Grúzja, Massemord tagok által működtetett projekt tagcserével fordult rá erre az albumra, de a Fiktionlust fennállásuk legjobb kiadványa lett. A black metalnak ez a szélvészgyors, szenvedélyes és dühös megszólalása akkor működtethető hosszútávon, ha a lemezen belül is működnek az oldások, és a Fiktionlust baljós kipengetései, hipnotikus leállásai mind-mind hozzátesznek ahhoz, hogy a teljes hallgatás alatt kényelmetlenül érezd magad.
67. OBITUARY: Dying of Everything // YouTube
Tizennegyedik sorlemezén az Obituary pont azt csinálja, amihez a legjobban ért, és így újkori működésében a Frozen In Time óta a legerősebb lemezét írta meg. A Dying of Everything első hallásra is magától értetődően szórakoztató, de elképesztő munka és rutin van ezekben a dalokban: amint hallod az egyik Tardy fivért bömbölni, a másikat meg püfölni a dobokat, pontosan tudod, hogy minden a helyén van, és mind terjedelmét, mind hangzását tekintve is kiemelkedő munkával van dolgunk. Ez az album méltán bizonyítja, hogy az Obituary-nak nemcsak jelene, hanem jövője is van, és sok kortársával szemben egyáltalán nem szorul rá arra, hogy a múltjából próbáljon megélni.
66. SERRATION: Simulations of Hell (említve: #018) // Bandcamp
A zenekar szerint ez nagylemez, így én sem fogok kekeckedni ezen, főleg, hogy a ‘Simulations az idei év egyik legjobb ezredfordulót idéző, kaotikus metalcore albuma. Disszonáns gitártémák, hangsúlyos breakdownok, kukafedő pergőhangzás és sok kipengetés jellemzi az anyagot, ami egyszerre beilleszthető a korszellem hasonló előadói közé (Chamber, Sanction, stb.), de közben az is hallható, hogy a Zao vagy a Remembering Never nélkül ezek a dalok nem íródhattak volna meg.
65. HELLRIPPER: Warlocks Grim and Withered Hags (említve: #012) // Bandcamp
A skót James McBain eddigi legjobb munkáját írta meg egyszemélyes zenekarával: a ‘Warlocks Grim a nyolcvanas évek proto-black atmoszféráját eleveníti fel sok-sok thrash és speed metal elem adagolásával, miközben a végeredmény teljesen kurrens élményt ad. Az olyan zenekarok, mint a Vampire, a Vulture, vagy a Portrait, legbelül mindig ezt a lemezt szerették volna elkészíteni, csak a hiányzó összetevőt nem lelték, és ez a Venom igazi szeretetében mérhető. Aljas, de nagyon szerethető lemez lett a Hellripper új anyaga, amit Kreator és Sodom felvarrókkal éppúgy lehet szeretni, mint Maiden vagy Tormentor pólókban bólogatva.
64. OLKOTH: All the Eye of Chaos (említve: #012) // Bandcamp
Sokat elárul az All the Eyes of Chaos dalairól, hogy Zach Jeter gitáros-dalszerző már a demókkal megnyerte Krzysztof Klingbeint a Vaderből, hogy dobolja fel a lemezt. Az Olkoth új albumán könnyű tetten érni a Nile, a Hate Eternal, a Sulphur Aeon vagy a Vitriol hatását, de közben a megírt dalok mindig törekednek arra, hogy legyen mód kibontani, megmutatni a zenekar valódi karakterét is. Ez talán a gitártémák baljós örvénylésében érzékelhető a leginkább, mert az Olkoth néha progresszívebb irányoktól sem riad vissza, miközben a ‘Chaos minden dala fókuszált marad. Az idei év egyik legmegbízhatóbb, minőségi death metal lemeze.
63. CADENCE: Some Things Never Heal (említve: #004) // Bandcamp
A 2010-es évek brit dallamos hardcore/metalcore hullámjának örökségét viszi tovább a glasgow-i Cadence. A Some Things Never Heal egy érett debütalbum, amiben megcsillan helyenként a Landscapes és a More Than Life emléke is, de a zenekar hallhatóan törekszik a saját identitás kidolgozására. Emiatt néha tévútra megy a lemez, kicsit befásulva, de azt gondolom, hogy ez a bátorság is dicséretes, mert ékes példaként mutatja, hogy a Cadence nem elégszik meg a sorbaállással.
62. TAUBRA: Therizo (említve: #020) // Bandcamp
Az Aara oldalhajtása, a Taubra egy első hangjától az utolsóig megnyerő másodhullámos black metal lemezzel jelentkezett be a listára. A Therizo atmoszférateremtő ereje megkérdőjelezhetetlen, a gitárok dallamérzékenysége méltóságteljes sodrást ad a lemeznek, miközben a dobtémák változatossága sem engedi leülepedni a figyelmet. A Therizo nem az artisztikus megfejtések lemeze, viszont ha szeretnél hallani egy nagyon szerethető, megbízható (és ami fontos: műfajazonos) albumot, ami a fekete mágia baljósságát nem csupán a dalszövegekben jeleníti meg, a Taubra új lemeze könnyen utat talál majd hozzád.
