#012
Hiánypótlós ömlesztés sok-sok aktuális megjelenéssel
Sziasztok,
hosszú kihagyás után térek vissza egy új hírlevéllel, ami ismét szembemegy a korábbi formátummal, de hát volt mit behoznom nekem is az elmúlt időszakban, meg gondolom, nektek is volt dolgotok elég.
Az elmúlt tíz hét a legszebb keresztmetszete volt az alvásmegvonásnak és a korábban nem ismert örömöknek, hiszen végre megszületett a kislányom, de attól még a lemezek továbbra is érkeznek, nekem meg sok ötletem volt, hogy miről írjak nektek.*
Akartam egy thrash extravaganzát ilyen elfelejtett lemezek hangulatban, bepótlom majd, mert végre itt a kánikula hozzá, de egyrészt nem jutottam el idáig, másrészt azt gondoltam, jobb, ha egy jó nagy merítést veszek most alapul, Reader’s Digest után szabadon, amit szakaszosan írok, mikor éppen alszanak a többiek.
* egyszer külön hírlevelet fogok szentelni annak, hogy a lányom melyik lemezre hogyan reagál, és hogy a maszterelésnek mekkora szerepe van abban, hogy egy kis kakamaki mire tud éppen aludni, de ez valószínűleg egyelőre csak nekem érdekes igazán.
Azt azért muszáj megosztanom veletek, hogy az előző hírlevél visszahozta a NuSkull-kritikák aranykorát az életembe, mert végre ismét kaptam sértett zenésztől (ráadásul felnőtt embertől) sértett üzenetet!
Ha valamiért megéri egyébként írni, az tényleg a véleménykülönbségek kibontása, mert szerintem tényleg tök oké, ha vannak dolgok, amikben két ember nem ért egyet.
KIHLAT - Aallon vahemman kaytetylla reunalla
(2023, Jama Music) // Spotify // Bandcamp
FFO: Converge, Kvelertak, Totem Skin
Ez a finn zenekar egyrészt pofátlanul fiatal, másrészt játszi könnyedséggel lubickol abban, hogy mennyire kiforratlan. Mikor olyan kedvük van, crustos felpörgetések jönnek, mikor úgy érzik, pattintanak egy 90s metalcore agymenést, és azt nem mondom, hogy a lemez emiatt nem válik néha fárasztóvá, de van annyira pimasz és kompromisszummentes az összkép, hogy időről-időre újra visszatérjek hozzá. Vedd a Kvelertak motoros lazaságát a Converge nyakatekert dalszerkezeteivel, a Totem Skin pumpáló és szívfacsaró témáival, és adj hozzá vidéki csibészeket: ez a Kihlat, és csak remélni tudom, hogy sokat hallunk még majd róluk.
ANGSTKRIG - Angstkrig
(2023, Despotz Records) // Spotify // Bandcamp
FFO: Satyricon, Vreid, Craft
Erről az albumról azért szerettem volna megosztani pár mondatot, mert van annyira bizarr, hogy ne hagyjam szó nélkül. Szóval ez egy tipikus COVID alatt megírt kiadvány, egymásnak küldözgetett hangsávokkal, van benne (szerintem nem feltétlenül indokolt) vendégszereplés korábbi Aborted és Sirenia tagokkal is, de a hármas trackre a helyi Krúbi akkora rapet tol egy kőprimitívre faragott riffre, hogy nem lehet rá nem visszatérni. Zenei keretrendszerét tekintve az Angstkrig elmozdult az előző lemez HM-es, könnyebben leírható hangzásától, bátrabban megy szembe a black metal keretrendszerével, és ez a kísérletezés azért nem mindig eredményes, de közben van annyira öntörvényű az album, hogy még így is érdekesnek hasson.
MARINA - Nuclear
(2023, Marina) // Spotify // Bandcamp
FFO: Bleeding Through, Caliban, Through The Eyes of the Dead
Nagyon vártam ezt a cseh albumot, elsősorban azért, mert a 2010-es évek minden metalcore kliséjén képesek voltak felülkerekedni a felvezető single-ök. A Come Clarity hangképe, a Bleeding Through szimfonikus szőnyegei, a német piacra írt metalcore sablonok és a közvetett deathcore-áthallások alapján egy megbízható lemezre számítottam, és sajnos az összes igazán nagy patront ellőtték a felvezetőkkel, de így is van annyira szerethető az összkép, hogy nem lehet haragudni erre a zenekarra. Ha nosztalgiáznál régi Skalar-plakátokat nézegetve, és Eastpak övtáskádba raknád újra az mp3 lejátszódat, akkor adj neki egy esélyt.
OLKOTH - At the Eye of Chaos
(2023, Everlasting Spew) // Spotify // Bandcamp
FFO: Nile, Hate Eternal, Aeon
Debütalbumként messze túlteljesít az At the Eye of Chaos, és nem csak azért, mert éveken át készült, vagy mert a Vader dobosa, Krzysztof Klingbein játszotta fel, hanem azért is, mert az Olkoth úgy tud érdekes lenni a death metal szélsőségesen gyors és agresszív keretén belül is, hogy közben egyértelmű, honnan jönnek a hatások, de ez mégsem fáj semmit sem, mert a dalok annyira magas színvonalon, és annyira komoly megszólalással lettek prezentálva. A Nile-tól a fifikás dob-gitár összjáték és az orientalizmus, a Hate Eternaltól a sodró haragú verzék, az Aeontól pedig a hangszerek fókuszált, panorámás részek betoldására építő dalszerkesztését tanulta el a zenekar, és épp emiatt tud a játékidő teljes egészén szórakoztató és szerethető lenne az At the Eye of Chaos.
WALLCREEPER - Pissing in the Holy Water
(2023, Wallcreeper) // Spotify // Bandcamp
FFO: Cursed, Everything Went Black, korai Ceremony
Az ohiói Wallcreeper eddig is magasról tett mindenre, és az új albumával is ugyanazt a megszokott nihilt kapjuk, amire számíthattunk tőlük. Metalosan mélyre hangolt riffek, crust-ihlette felpörgések, bölényként üvöltő vokálok, szóval mindaz, ami tizenöt-húsz évvel ezelőtt új hullámot indíthatott a szorongó, frusztrált metalos hardcore-ban. Épp emiatt nincs nagyon meglepetés, meg sajnos kiemelkedő pillanat sem, de az album mégis működik megbontatlan egészként. Nekem elsőre azt juttatta eszembe, mikor a Wasted Struggle kihozta a Guillotinest: nem is feltétlenül zeneileg rokonítható a két kiadvány, inkább kisugárzásban és a megteremtett hangulatban. Épp emiatt nem lehet mindig elővenni ezt az albumot, de sok erénye van, ami miatt nehezen kapcsolsz el róla.
BEND THE KNEE - Eyes Behind the Algorithm
(2023, Bend the Knee) // Spotify // Bandcamp
FFO: PureVolume-felhasználók, “NEW SONG UP” feliratok a MySpace-en
Ezt a lemezt nem szívesen spoilerezem el, marketinges fogással inkább élményt árulnék most, semmint konkrét terméket. Bármilyen borzalmasan is szól az Eyes Behind the Algorithm, akkora időutazás a MySpace-időszak matekos mathcore-varázslatába, hogy nem lehet nem mosolyogni rajta, ha egyébként ilyentájt voltál te is kamasz. Vannak itt kicsit oldottabb post-hardcore gitárdallamok, breakdownok, váltott énekek, kaotikusnak szánt zenei betétek sok disszonáns kicsengéssel, szóval mindaz, ami miatt megnéznéd ezt a zenekart a Filter Clubban, vagy még játszanál is előttük, csak el kéne adni 50 jegyet a Waczaknak, nem baj?
UNFURL - Ascension
(2023, Unfurl) // Spotify // Bandcamp
FFO: WAKE, The Psyke Project, The Ocean
Ha te is szeretted, ahogy a WAKE az elmúlt albumain kinyitotta a saját zenei határait, akkor az Ascensionben sokszor fogsz jó érzéssel elveszni. A Katatonia egyik legjobb daláról elnevezett, de attól zeneileg eléggé messze járó zenekar ugyanis nagyon sajátos arányérzékkel elegyíti a grindcore-t, a post-metalt, a kozmikus pszichedeliát és a sludge-ot. Kicsit olyan, mintha a zenekar minden tagja a Dude With Sign mémjeinek példáján “IGAZOLJ LE RELAPSE” táblákat tartana az égbe, és én meg is adnám nekik ezt az örömet. Nagyon sokrétű és szórakoztató album lett az Ascension, néha kicsit több a körítés, mint a tényleges teljesítmény, de ritkán hallani ennyire jól felépített zenei világot.
DAMAGE DONE - Everything Good Is Gone
(2023, Salvaged) // Spotify // Bandcamp
FFO: Triple Threat, ‘Midnight In America’ időszakos Modern Life is War, The Distance
Nagyon megszerettem ezt a lemezt, mert van benne egy olyan ezredforduló utáni keserűség, amihez foghatót nagyon rég hallottam. Alapvetően a Damage Done zenei kerete sokat merít a crossoveres, thrash-ból építkező témákból és a youth crew revivalből is, de mellette annyira szépen szellőznek a dalszerkezetek, és annyi szenvedély van bennük, hogy a korai Bridge Nine katalógus hatása is letagadhatatlan. Azt persze nem mondanám, hogy az alkotói paletta különösebben széles lenne, viszont a kialakított formanyelv tényleg kellően zaklatott ahhoz, hogy vigyen magával az egész - és hát a Beastie Boys korai klasszikusát, a Tough Guy-t is berakták a srácok a lemez közepére, és azért az mindig üdítő, amikor egy hardcore/punk zenekar messzebb lát a Sabotage-nál.
AUTONOMIE - No Peace, Only Violence
(2023, Autonomie / Fysiks Format) // Spotify // Bandcamp
FFO: Demolition Hammer, Sodom, Morbid Saint
Nézd meg ezt a fotót. De nem így futólag, görgess feljebb, és tényleg nézd meg. Minden benne van, amit erről a lemezről tudni akartál. A dologhoz hozzátartozik, hogy a norvég srácok a Kvelertak kis felfedezettjei, borzasztó fiatalok, és meggyőződésből pumpálnak úgy, mintha toxikus katasztrófát hozna a kilencvenes évek, ahogy végül hozott is. Az Autonomie lemezét azért akartam külön ajánlani, mert nagyon ritka az, amikor a zenével szembeni szenvedély műfaji vagy hangzási értelemben nem hoz semmi izgalmat, de a dalok és a megteremtett hangulat annyira szerethető, hogy újra és újra elővedd. Ha csak gördeszkáznál valamire a kánikulában, vagy temetnéd a holnapot ambiciózus thrash dalok hallgatása közben, mindenképp adj neki egy esélyt.
CONSERVATIVE MILITARY IMAGE - Casual Violence
(2023, Lionheart) // Spotify
FFO: Agnostic Front, The Flex, The Chisel
Az utóbbi évek oi/skinhead revivalje egyre maradandóbb lemezeket eredményez, felelevenítve a műfaj aranykorát, a nyolcvanas évek kifejezésmódját, és egy látványos elkülönülést attól, amivé a skinhead-mozgalom azóta vált. A Casual Violence nem magyarázkodik, előbb megüti a nácit, és csak aztán megy tovább: ez a rég várt album a maga nemében erőszakos, de közben táncolható, polgárpukkasztó, olyan gócpontokhoz nyúl, amikről mindig kényelmetlen lesz nagy közönség előtt beszélni, és a zenekar magasról leszarja azt, hogy mások mit gondolnak róluk. A Warzone és a korai Agnostic Front hagyománya mellett a Casual Violence friss tud maradni, talán annak is köszönhetően, hogy elképesztő jól szól, és nagyon hiányzott egy ilyen hang a színtérről, ami az elsőbálozóknak is megfogja a kezét, és elviszi őket vissza az aranykorba.
WORLD I HATE - Years of Lead
(2023, WAR-REC) // Spotify // Bandcamp
FFO: Think I Care, Mind Eraser, Weekend Nachos
Tudjátok, hogy ritkán lelkesedem hirtelen felindulásból, de a Years of Lead évzáró toplistás teljesítmény, egy olyan debütalbum, amiben a powerviolence erőszakossága a lehető leghatásosabban használ hardcore/punk paneleket. A Cross Me és Judiciary tagokból verbuválódott World I Hate debütalbuma elképesztő jól szól, iszonyatosan paraszt témák vannak rajta, és az a legjobb benne, hogy nincs semmi feszengés meg bizonyításvágy, csak pőre düh, jól időzített felezések, és olyan felhúzások, amik dülledt pokollá változtatnák a Gólyát. A zenekar most Amerikában nyom majd pár bulit a Cro-Magsszel, és remélem, a következő évben átjönnek Európába is.
UNDERSTAND - Real Food at Last
(2023, Rise Records) // Spotify // YouTube
FFO: Fugazi, Renee Heartfelt, Rival Schools
Szerintem semmi para, ha nem emlékszel erre a brit zenekarra a kilencvenes évekből, viszont a Rise Recordsnak kijár a legnagyobb tisztelet, hogy nem hagyták fiókba veszni a Real Food at Last korábban kiadatlan dalait. Röviden arról van szó, hogy az Understand egykor szebb jövőre volt ítélve, viszont az igazi áttörés sajnos sosem jött össze nekik, és emellett a saját közösségükbe sem nagyon tudtak beilleszkedni a sellout plecsni miatt, így aztán földbe is álltak. Sajnos az egyik alapító tag eltávozott az élők sorából, így az ő emlékére szerették volna leporolni ezeket a korábban kiadatlan dalokat tét nélkül. A Rise beállt a kezdeményezés mögé, és ha szereted a Quicksandet, a Handsome-ot, valamint a fentebb említett zenekarokat, akkor imádni fogod ezeket a felvételeket, de tényleg. A kilencvenes évek altrockos vibe-ja mellett a Fugazi hagyatéka kikezdhetetlen, és hát az a legdurvább, hogy talán ezek az Understand legjobb dalai. Jó tanulság, hogy ha egy zenekar földbe áll, simán lehet, hogy a legjobb dalaik megírása még váratott volna magára.
SHADOWS - Out for Blood
(2023, Sentinent Ruin) // Spotify // Bandcamp
FFO: King Diamond, Ozzy Osbourne, Blue Oyster Cult
Az Out for Blood legnagyobb erőssége az a borzongató-gótikus hangulat, amit megteremt. Ha az első Ghost lemez jut róla az eszedbe, akkor is jó helyen keresgélsz, de teljesen egyértelmű, hogy a Shadows a King Diamond / Mercyful Fate iskola éltanulója volt, jó arányérzékkel használva a Blue Oyster Cult misztikusságát, sejtelmességét, miközben a nyolcvanas évek Ozzy-albumainak varázsa is felsejlik néha. Tíz jó arányérzékkel megírt, analóg hangulatú dal, Abigail-ihlette borító, tökéletes aláfestés, ha A Tűzhegy Varázslójával játszanál. És ezúton is köszönöm, hogy ajánlottátok ezt a lemezt nekem, tényleg kár lenne nem méltatni.
VIOLENT SIN - Serpent’s Call
(2023, Dying Victims) // Spotify // Bandcamp
FFO: Slayer, Exciter, Razor
A Dying Victimsnél mindig nagyon motivált zenekarok lemezei jelenthetnek meg, és a belga Violent Sin is azon friss bandák közé tartozik, akik a múltidézést úgy fogják fel, hogy összekeverjék a kedvenc zenekaraik hagyatékát. A Serpent’s Call nagyon tömör, alig több fél óránál, viszont kellően gyors, lendületes és erőszakos ahhoz, hogy TACT-kazettán akard hallgatni. Benne van a korai Slayer csiszolatlansága, a Razor gitározásai, az Exciter tempója, de még a Mercyful Fate fenyegetése is, miközben a dalok a speed metal és a korai black/thrash átjárásban érzik igazán jól magukat. Az album amikor kell, vészjósló, amikor kell, feszes, szóval talán az új Hellripper mellé érdemes odatenni: mondjuk annyira azért nem jó, de kellően szerethető ahhoz, hogy a kánikulában visszatérj mellé.
MINDWAR - Still At War
(2023, Triple B) // Spotify // Bandcamp
FFO: Cro-Mags, Forced Order, Ekulu
A belga Mindwar öt éve jelentkezett utoljára hanganyaggal (akkor egy EP-t adtak ki, ami feltette őket a nemzetközi térképre), és a Still At War már egyből a Triple B gondozásában jelenhetett meg. Borzasztó menőnek gondolom, hogy Európában vannak olyan zenekarok, mint a Worst Doubt vagy a Mindwar, akik a Cro-Mags hagyatékát ápolhatják úgy, hogy közben a Hatebreedtől is a ‘Satisfactionre esküdnek. Ez a vérfrissítés, aminek köszönhetően a saját generációnk egy kicsit más felfogásban, de mégis frissen tudja tartani a klasszikus crossover hangzást, egyelőre nem tűnik megunhatónak, a Forced Order eleve emellett tette le a kardját, az Ekulu természetes módon fejlesztette ki a saját megoldását, a Mindwar pedig a maga feszes riffjeivel és változatos dalszerkezeteivel tartja a fáklyát. Nagy meglepetést nem érdemes várni a Still At Wartól, viszont mindent tud, amit egyébként elvárnál tőle.
GEHAZI - Gehazi
(2023, Gehazi) // Spotify // Bandcamp
FFO: Earth Crisis, Vision of Disorder, Turmoil
A UKHC színtér tényleg él és virul, én pedig nem tudtam elmenni szó nélkül a Gehazi bemutatkozó EP-je mellett, mert ha szereted a 90s hardcore hangzást, ezt a zenekart neked találták ki. A feszes riffek és a sikító gitárok mellett nagyon okosan elhelyezett groove-ok vannak a dobtémákban, és ugyan a vokál kicsit egydimenziós, de ezt kompenzálja a megteremtett hangulat.
