#002
Roman Candle, Spell, Morbikon, Blacklist, Roll Call
Sziasztok,
ezen a héten is elég jó felhozatal volt friss megjelenésekből, de megpróbálnék olyan albumokra összpontosítani, amik félő, hogy elvesznek kicsit az őszi hajrában, viszont kár lenne megvonni tőlük a lehetőséget. Ebben az összeállításban múltidéző screamo, fúziós prog-rock, határfeszegető black/thrash metal és arénára vágyó post-punk is van hardcore/punk mellett.
ROMAN CANDLE
Discount Fireworks EP
2022, Roman Candle
Bandcamp
Az elmúlt évek screamo revivalje kicsit visszatette a térképre a műfaj valódi szenvedélyét és zaklatottságát, és emiatt is azt érzem, hogy talán ez az extrémzenében az egyetlen olyan hangzásvilág, ahol a fennmaradás érdekében semmi más nem számít, csak az újonnan kiadott dalokban megélt érzelmek kifejezőképessége.
A Las Vegas-i Roman Candle emiatt nagyon hamar utat talált a fülemhez - kár is lenne azon gondolkodni, hogy van-e eredetiség a Discount Fireworks dalaiban, mert annál sokkal erőteljesebb a megteremtett hangulat, és ami kifejezetten szokatlan, mégis üdvözítendő ennél az EP-nél, hogy elképesztő szépen szól. A Suis La Lune, a The Saddest Landscape, a La Quiete, a Loma Prieta és a korai mewithoutYou hatása megkérdőjelezhetetlen, de a dalokban megélt katarzis a dalszövegeken keresztül is van annyira bensőséges és zaklatott, hogy túlmutasson az egyszeri stílusgyakorlaton. Ebben alapvetően a gitártémák és dalszerkezetek sokrétűsége a fő mozgatórugó, hiszen a tiszta bontások és a sodró akkordmenetek közti átmenetek mutatják a leginkább, mennyire érett debütálás ez az EP, és remélem, lesz majd folytatása nagylemez képében is.
SPELL
Tragic Magic
2022, Bad Omen / Metal Blade
Bandcamp
Hazudnék, ha azt mondanám, képes vagyok lépést tartani a progresszív rock jelenével és jövőjével, de időről-időre mindig szeretnék találni olyan albumokat, amik lekötnek a műfaj klasszikusain túl is, csak borzasztó vékonynak érzem azt a határt, amiben az öncélúság és az önkifejezés nem mosódik össze. Nem is gondolom egyébként, hogy alapvetően retrospektív albumoknak kellene meghatároznia a hangzásvilág jövőjét, viszont a Spell új lemeze annyira kimagasló mind a dalok, mind a production value szintjén, hogy aligha rúghat más labdába idén mellettük.
A vancouveri zenekar mostanra érett be annyira, hogy egy sajátosan analóg hangképben legyen képes történetet mesélni a dalokon keresztül - talán ezt a gesztust hiányolom leginkább a kortárs progrock zenekarokban, míg a Tragic Magic annyira összefüggő, egységes, és sajátos ívű lemez lett, hogy körkörösen is érdemes elveszni benne. A zenekar hangzásai a klasszikus 80-as évek heavy metalján túl szerintem elsősorban a fúziós progrockból érkeznek: a Blue Oyster Cult, a Rush, a Kansas és a Uriah Heep is tetten érhető, de közben a Tragic Magic nem egy összeollózott nosztalgiavonat, hanem a Ghost debütalbumához hasonlóan egy olyan önálló szabályrendszerrel megteremtett világ, amiben tetten érhetők az inspirációk, de a végeredmény mégis elválik azoktól. Az okos gitártémák, a borzasztó jó arányérzékkel alkalmazott billentyűs betétek, és persze az epikus énekdallamok mind a helyükön vannak, tényleg lehetetlen belekötni a Tragic Magic nyújtotta élménybe. A zenekar úgy zárta gondolatait a Bandcampen, hogy ha tetszik, amit hallasz, csinálj magadnak egy heavy metal zenekart, és nehéz ezzel vitatkozni. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy egy héten belül két zenekar is ugyanazt a Podkowinsky-festményt licenszelte, régen az ilyenen nagyban segítettek a digipak és mindenféle box-kiadások, de ez sem vesz el abból, hogy mennyire szerethető lett a Spell új albuma.
MORBIKON
Ov Mournful Twilight
2022, Tankcrimes
Bandcamp
Azt gondoltam már kamaszként is, hogy ha bárki találkozik bármilyen formában Phil Hall munkásságával, az egyből imádni fogja, mert kevés olyan zenész van, akiből ennyire süt a lelkesedés, és általában a zene szeretete. Szerintem a hatása megkérdőjelezhetetlen abban, hogy a thrash revival nemzetközi méretű jelenséggé nőtte ki magát, és bár új projektje, a Morbikon nem gondolom, hogy ekkora hullámokat indítana el, de azt bebizonyítja, hogy a Municipal Waste gitárosa kipipálhat egy újabb műfajt a crossover thrash, a death metal és a hardcore/punk mellett, amiben otthonosan érzi magát.
Bár könnyű lenne underground supergroupként leírni a Morbikont, én inkább B-horrorhoz hasonlítanám, hiszen Dave Witte (Municipal Waste) és Vreth (Finntroll, …And Oceans) nem akarnak ettől nagyobbnak tűnni, vagy pozicionálni magukat. Az Ov Mournful Twilight egy szerelmeslevél a kilencvenes évek hajnalának black metaljának, a Mayhem, a Gorgoroth, vagy épp a korai Ulver hagyatékának, csak szellemiségében Hall megtartotta mindazt, amit a thrash-től kapott. Emiatt a Morbikon zeneiségében megjelenik az nyolcvanas évek végi extrém metal hangulat is, amikor thrash és black metal között még nem volt éles határvonal, és ettől izgalmasabb is a végeredmény: mindemellett Vreth számára is jutalomjáték az egész lemez, acsarkodása és károgása szerintem sosem volt annyira meggyőző, mint most. A Morbikon szerintem könnyen lehet majd kapudrog ehhez az időszakhoz - nagy sikere aligha lesz az albumnak, viszont az hallható, hogy a tagoknak öröme volt ebben, és nem pénzkereseti szándék motiválta a zenekar életre hívását. Amikor pedig véget ér a lemez, egyből kedved lesz elővenni azokat az albumokat, amik hatottak rá.
BLACKLIST
Afterworld
2022, Profound Lore
Bandcamp
Bár a Vaurát sosem tudtam igazán megszeretni, mert utánérzésnek gondoltam (ez volt az a zenekar, amiben Tombs, Kayo Dot és Gorguts tagok fedezték fel maguknak a kelet-berlini post-punkot), a testvérzenekar Blacklistben mindig vártam “a következő szintet”, azt, amikor Joshua Strachan nem fog megelégedni a New Model Army, Sisters of Mercy és My Bloody Valentine utánérzésekkel. Aztán ahogy vártam, a Blacklist sajnos feloszlott, de aztán úgy gondolták, van bennük annyi, hogy összeálljanak még egy albumra.
És mennyire jól tették! Az Afterworld a Blacklist valaha kiadott legjobb lemeze. Nem tökéletes abban az értelemben, hogy a zenekar továbbra is bátortalan azokban a helyzetekben, mikor eltérhetnének a bevált receptektől, viszont a cold wave és post-punk hatások mellett megjelent a zenéjükben egy olyan, a nyolcvanas évek aréna rockját megidéző hangulat is, amitől a refrének, kórusok nagyobb hangsúlyt kapnak, mint valaha. Ha nagyon kötekedni szeretnék, letudhatnám annyival, hogy a zenekar most találta meg magának a Grave Pleasurest és a Beastmilket, viszont mellette a megteremtett hangulat kimért, már-már túlzott óvatossága sosem enged teret annak, hogy Kvohst-bálványimádással teljes a játékidő. A visszafogott gitárok, a más hangnemben énekelt átkötők és az vibráló hangzatok wall-of-soundja sokat hozzátesz ahhoz, hogy a Blacklist izgalmasabb legyen, mint valaha. Az Afterworld megőrizte a korábbi anyagok társadalmi érzékenységét (még ha le is csavarta kicsit a társadalomkritikát és az aktív politizálást), a zenei textúrák terén szélesebb eszköztárból dolgozik, mint valaha, és amikor bátortalannak tűnik amiatt, hogy ismert paneleket váltogat, akkor is van annyira szerethető, hogy ne legyen benne elkapcsolási faktor. Az őszi megjelenés pedig tökéletes időzítés, ehhez az időhöz hibátlanul passzol, és van annyira “begombolt inges” az összhatás, hogy akár a kései Woods of Ypres, a Sentenced vagy a Ghostbrigade rajongói is el tudjanak mélyedni benne.
