#043
Öt nyári screamo/emo lemez gördeszkázáshoz, vonatozáshoz és kapáláshoz
Sziasztok,
el tudom képzelni, hogy mindenki sokfelé van a nyári melegben, de én az előző évek sormintáját nem szerettem volna megtörni, így ismét egy olyan válogatással érkezem, ami főleg a screamo és az emo határterületéről érkezik.
Ha ez most annyira nem tetszik, teljesen megértem és elfogadom, egyben garantálom is, hogy a következő hírlevélben ismét visszaborul az arány a megszokottabb módon az extrémzenék felé. De tudjátok, a napsütéses-kánikulai órák növekedésével valahogy adja magát, hogy itt hagyjam nektek ezeket a lemezeket, közvetve is megidézve Jávorkúti Ádám szellemiségét. Azért egy tökéletes világban most az ő hírlevelét olvasnád ezekkel az albumokkal, a saját tollából.
És persze azt sem tagadom, hogy a keddi Love Letter koncert annyira visszahozta a régi Trafikos, Szabad az Á-s, fülledt klubkoncertek hangulatát, hogy engem is elkapott a nosztalgia, amikor hasonló zenekarok adták egymásnak a kulcsot néhány hetente a fővárosban. Jó érzés, hogy veletek öregedhetek meg.
OTHIEL: World’s Fastest Car
2025, Zegema Beach // Bandcamp / Spotify
FFO: State Faults, Crowning, Majority Rule
A pomonai Othiel az elmúlt két évben ismét aktiválta magát, ami elég nagy dolog a színtéren. A zenekar még a Mai romjain alakult, aminek a COVID legalább annyira keresztbe tett, mint általában a belső zenei ellentétek, viszont a World’s Fastest Car valószínűleg az a lemez, ami eddig is benne volt a zenekarban, és megérte mostanáig foglalkozni vele. Az Othiel hangzásában a screamo mellett a hagyományos értelemben vett post-hardcore hatások kimondottan erősek, emiatt a dalszerkezetek textúrája sokszor magát a screamót is hatásfokozás érdekében alkalmazza zenei elemként, semmint hogy minden erre építsen.
Ugyanakkor a World’s Fastest Car nemcsak kimunkált, hanem kellő természetességgel és érettséggel navigál a műfajok és a hangulatok között, annak ellenére is, hogy a zenei eszköztár viszonylag szűk, és ez megjegyezhetőségre is rányomja a bélyegét. Az Othiel új albumának megvan a maga hangkaraktere, izgalmasan szólal meg, és ritmikailag is elég változatos, viszont megköveteli a rá fordított időt, mert elsőre azt a látszatot kelti, hogy könnyű ellapozni felette. Ha kellő odafigyeléssel viszonyulsz a dalokhoz, meghálálják magukat, és te is érteni fogod, miért az idei év egyik legjobb dolga a műfajban, hogy ez az album megjelenhetett.
PYRE: This is How We Lose Fullness
2025, Pyre // Bandcamp / Spotify
FFO: Loma Prieta, New Forms, Kidcrash
A philadelphiai Pyre teljes értékű debütalbuma azon kiadványok sorát erősíti, amikor megérte dolgozni a próbateremben azon, hogy a zenekarnak saját hangzása, karaktere lehessen. A ‘This Is How dalai alapvetően az ezredforduló zaklatott, szenvedélyes screamóját elegyítik a midwest emo megtört, hamiskás, de szívből szóló énekdallamaival, miközben a dalok dinamikáját alapvetően az oldás-kötéssel való játék határozza meg a kipengetésekben és a brutális dobjátékban. Ilyen értelemben pontosan tudod, milyen hatás honnan érkezik, de a végeredmény mégis abszolút mai, és hallhatóan az volt a cél, hogy a zenekar a saját nyelvére fordítsa le a mintáit.
A Pyre albumán megjelennek a MySpace-korszak dalcímeivel való kacérkodások is, de az így hiányolható lírai mélység szerencsére megvan a dalszövegek őszinteségében, így inkább arról van szó, hogy maga a címadás a nyűg, és nem az önkifejezés. Ha szereted azt az időszakot, amikor a dallamos, szenvedélyes gitárjáték egyből meg fog venni, és könnyen lehet, hogy az idei év egyik csúcsteljesítmények fogod megélni ezt az albumot. Emellett nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a camera obscura jellegű borító mennyire jól leírja a lemez hangulatát, nagyon jól esik elveszni benne, még ha a felhasznált betűtípus alulról is súrolja az istentelen büntetés definícióját.
FIRST DAY BACK: Forward
2025, First Day Back // Bandcamp / Spotify
FFO: Christie Front Drive, Mineral, Ethel Meserve
Nemcsak üdítő, hanem szerethető is a First Day Back bemutatkozó albuma: a Braid-dalról elnevezett, a Piebald klasszikus lemezborítóját újragondoló emo zenekar úgy hangzik, mintha a TWIABP&IANLATD visszament volna a kilencvenes évekbe, hogy a Cap’n Jazz vagy a ‘Promise Ring próbatermébe költözve találhassa meg önmagát.
A Forward így főleg amiatt működik lemezként, mert nemcsak tisztában van a klasszikus értelemben vett második hullámos emo-hangzás alapjaival, hanem mer is hozzátenni ahhoz, hiszen a nagyon koszos, analóg bájjal megszólaló albumon gyakran előkerülnek egymásra válaszolgató énekdallamok, szájharmonikás vagy épp hegedűs betétek is, és közben a végeredmény mégsem hat bazárinak. A Forward egy nagyon érzékeny album, felvonultatva a műfaj minden ismérvét. Épp emiatt vagy szeretni, vagy utálni fogod, középútnak nincs helye. Ha zavarnak a hamiskás énekdallamok, az erőből lejátszott, és emiatt kissé biccenő lefogások, akkor teljesen érthető, ha taszítani fog a First Day Back őszinte, konvenciókkal szembemenő hangzása, de ha vágysz egy ennyire múltidéző anyagra, és te is tudod, milyen ritka alkalom, hogy ilyen lemez születik, valószínűleg új kedvencet avathatsz a kánikulára.
MELANCHOLY CLUB: Thank God For You
2025, Sleepy Heart // Bandcamp / Spotify
FFO: On the Might of Princes, Touché Amoré, Cap’n Jazz
A mostani felhozatalból ez a kedvenc lemezem, és főleg azért, mert a utah-i Melancholy Club úgy eleveníti fel a kilencvenes éveket, egyben a Jade Tree aranykorát, amire nagyon rég volt példa. Az alapvetően indie/emo határterületén íródott dalokban tetten érhető a hardcore/punk közelsége is, így nem lehet alaptalan, ha a Challenger és a Cap’n Jazz mellett a The Wave zenekarok korai időszakai juthatnak az eszedbe. A Thank God For You legnagyobb erőssége az alapokon túl mégis a változatosság.
Az album hajtóereje így nem pusztán a dalok színvonala, hanem a sokszínűség felvonultatása is: vannak math rockosabb bontogatások, mindig jó arányérzékkel jelennek meg a Cap’n Jazzre emlékeztető ujjpengetős megoldások, miközben a dobjáték is kellően változatos, és nagyon jól áll a Melancholy Clubnak a sokféle énekstílus és a kórusok közötti váltás. Emiatt a Thank God For You is azonnal hozzáférhető, mert biztosan találsz benne olyan kapaszkodót, amihez aztán szívesen térsz vissza. Egy ideális világban a Thank God For You nem végzi elveszett lemezként.
